Volt egyszer egy szerelem

/
0 Hozzászólás


Négy éve találkoztam velük először. Meghívtak minket a nyaralójukba, 1 hetet töltöttünk el ott, a Duna partján. Emlékszem a mellbevágó érzésre, amikor megláttam Őket együtt. A férfi  83 éves volt, a nő 67…

Én még életemben nem láttam ekkora szerelmet. Nemhogy ebben a korosztályban, hanem a jóval fiatalabbak körében sem… Ahogy néztek egymásra, ahogy beszéltek egymáshoz, ahogy fogták egymás kezét... Emlékszem, első nap estéjén, mikor már az ágyban feküdtünk, a lányom megszólalt: „Anya, te is láttad, hogy ők mennyire szeretik egymást?” És, az akkor 12 éves lányomból percekig folytak a szavak, az érzések, mindent kimondott, amit én is éreztem.

A férfi 4 hete halt meg… A nő 1 éven keresztül ápolta otthon. A férfi magatehetetlen volt, ágyhoz kötött, s idővel a szelleme is elfordult a fizikai világtól. Csak feküdt, aludt, vagy a már eltávozott rokonaihoz beszélt. A nő minden nap négyszer lemosdatta, megetette, megitatta. Az 1 év alatt egyetlen felfekvés sem alakult ki a testén. A nő csodálatos odaadással, szeretettel, figyelemmel gondozta, és még a legvégén is gyönyörűnek látta a férfit.
Olyan nagy volt a szerelem közöttük, hogy a férfi nem akart elmenni, nem akarta itt hagyni a nőt. Egyszer, mikor épp visszatért a figyelme a fizikai világba, és a nő ott állt az ágya mellett, megszólalt: „Én annyira szeretlek Téged, hogy arra nincsenek is szavak.” És csak szorította a kezét…

Most elmesélem neked ennek a nem mindennapi szerelemnek a történetét. Ha elolvasod, érezni, tudni fogod, hogy sosem késő, és nem szabad félni, feladni, bármi is történik épp…

Egy munkahelyen dolgoztak. A nő 22 éves volt, a férfi 39, mikor megismerkedtek. Mindketten házasok voltak, a férfinak gyermeke is volt. Egy lépcsőfordulóban futottak össze, s ahogy egymásra néztek, megtörtént az áramütés. Ettől kezdve folyton egymást figyelték, majd a férfi egy gyűlés után odalépett a nőhöz, és azt mondta neki: „A hátsó kijáratnál várom.” Leültek a Duna partján, és kiöntötték egymásnak a szívüket. A férfi elmondta, hogy még soha nem érzett ilyet, de ennek ellenére nem lehet közöttük semmi, mert kollégák, s mert családja van. Teltek az évek, közben a nőnek gyermeke is született a férjétől. Majd a nő egy új vállaltnál kezdett el dolgozni, ahol az első munkanapján felhívta őt a férfi, hogy találkozni akar vele. A nő addigra már elvált. Együtt hazamentek a nőhöz. Míg a nő gyermeke játszott, addig ők egyfolytában beszélgettek, nagyon örültek egymásnak. Beesteledett. A nő lefektette a gyerekét aludni, s elindult a konyhába kávét főzni. A férfi utána lépett, megfogta a könyökét, és azt mondta: „Te itt most nem fogsz kávét főzni.” És akkor egymáséi lettek. Úgy igazán. Annyira, hogy a férfi aznap nem is tudta otthagyni a nőt, vele töltötte az egész éjszakát.

Olyan 10 év következett, amelyben a férfi, és a nő titokban élték meg a szerelmüket. A férfi a gyermeke miatt nem lépett… A nő tiszteletben tartotta a férfi döntését, soha, egyetlen szóval sem kérte a férfit, hogy hagyja ott a családját. Bár a férfi nagyon szerette a nőt, de folyton mondta neki, hogy keressen magának férjet. Azonban ez egy szerelmes nőnek nem olyan könnyű feladat...  10 év után a nő gyermeke már nagyon vágyott egy apára, s ezen körülmény hatására végül, amikor a gyermeke elkezdett egy új férfihoz kötődni, szakított a férfival. Hatalmas fájdalommal, kétségbeeséssel, de meghozta ezt a döntést, és idővel újra férjhez ment, az új férfihoz.

Eltelt újabb 21 év, amikor is az élet annyira elsodorta őket egymástól, hogy semmit nem tudtak a másikról. A nő minden nap gondolt a férfira, „vele” ébredt, és „vele” aludt el. Nem volt boldog. Majd mikor meghalt a férje, másnap felhívta a férfit: "Meghalt a férjem.” Mire a férfi: „Meghalt a feleségem.” A nő felült az első buszra, és 21 év elteltével újra találkoztak.  A nő ekkor 55 éves volt, a férfi 72 éves... Mikor meglátták egymást, pont ugyanazt a szerelemet érezték. Ott folytatták, ahol abbahagyták. Gyönyörű 15 évet töltöttek együtt. Gyógyultak. Szó szerint értsd. A férfinak elmúlt a gyomorfekélye, és a szívbetegsége, a nőnek pedig egy jóindulatú agydaganata szívódott fel nyom nélkül. De gyógyultak lelkileg is. Már egy ideje együtt voltak, amikor a nő elmesélte, hogy milyen nehéz volt neki az a 10 év titokban, hogy nem volt egy igazi ünnepe, egy igazi hétvégéje, mert folyton a férfira várt. Együtt sírtak. A férfiban még jó ideig ott volt az önvád, hogy miért nem lépett anno. Hogy milyen más életet élhetett volna, ha ezt a nőt választja...

A férfi mindent megadott ebben a 15 évben a nőnek. Mindent, amit az előző 30 évben nem tudott. A férfi valóra váltotta a nő legfőbb álmát is, s elvette feleségül. A férfi 76 éves volt, a nő 59, amikor összeházasodtak... A világ legboldogabb emberéve tette a nőt, és a férfi is azzá vált.
Minden szándékuk egymás felé irányult.  A szívüket, a szerelmüket, a megbecsülésüket adták egymásnak minden pillanatban. Élvezték az életet, a szó legmélyebb értelmében Éltek. Megbecsülték egymást, azt, amijük van, azt az életet, amit élhettek. Minden nap tudatában voltak annak, hogy mekkora kincs a másik, és mekkora kincs az élet együtt. A férfi sokszor, mikor lement a közértbe, vett a nőnek egy szál bordó rózsát. És mikor a nő megkérdezte, hogy ezt miért kapta, akkor a válasz mindig az volt, hogy „mert szeretlek.”. Hát, így éltek ők. Ragyogtak. Úgy, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Hiába teltek az évek, nem kopott meg a szerelmük, egyszerűen fényesek voltak együtt.

A nő 20 szál bordó rózsát vitt a temetésre… és egy Radnóti verssel emlékezett a férfira. Közös életük során a férfi sokszor kérte a nőt, hogy mondja el neki ezt a verset...Most elmondatta, immáron utoljára...

"Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra."

Együtt akartak meghalni is, ahogy együtt akartak mindig élni is…

Nem tudom, hogy megadatik-e nekem egy ekkora szerelem az életben, de végtelenül hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam ezt a szépséget általuk...

Szóval, ha a következő reménytelennek tűnő helyzetben azt gondolod, hogy neked már mindegy, hogy te már örökre benne maradsz a rosszban, hogy nincs kiút, hogy már túl öreg, fáradt, vagy bármilyen is vagy ahhoz, hogy rád találjon a szerelem, vagy történjen valami jó veled, akkor csak gondolj erre a történetre. Erre az igaz történetre!! Csak nézd meg benne újra a számokat...

Az Élet minden pillanatban Él, rendkívüli, és értékes. ÉLJ VELE! <3

Szeretettel,
Zalamek Anikó, ImAni
A www.imani.hu weboldal teljes terjedelmében Zalamek Anikó szellemi terméke, és szerzői jogvédelem alatt áll. A weboldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából használhatók, menthetők el, és nyomtathatóak ki. A weboldal, vagy egy részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel - és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala, hasznosítása, vagy más, nem saját felhasználásra történő használata, a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.

CIKKEK, AMELYEK MÉG ÉRDEKELHETNEK

Nincsenek megjegyzések :

Üzemeltető: Blogger.