Négy éve találkoztam velük először. Meghívtak minket a nyaralójukba, 1 hetet töltöttünk el ott, a Duna partján. Emlékszem a mellbevágó érzésre, amikor megláttam Őket együtt. A férfi  83 éves volt, a nő 67…

Én még életemben nem láttam ekkora szerelmet. Nemhogy ebben a korosztályban, hanem a jóval fiatalabbak körében sem… Ahogy néztek egymásra, ahogy beszéltek egymáshoz, ahogy fogták egymás kezét... Emlékszem, első nap estéjén, mikor már az ágyban feküdtünk, a lányom megszólalt: „Anya, te is láttad, hogy ők mennyire szeretik egymást?” És, az akkor 12 éves lányomból percekig folytak a szavak, az érzések, mindent kimondott, amit én is éreztem.

A férfi 4 hete halt meg… A nő 1 éven keresztül ápolta otthon. A férfi magatehetetlen volt, ágyhoz kötött, s idővel a szelleme is elfordult a fizikai világtól. Csak feküdt, aludt, vagy a már eltávozott rokonaihoz beszélt. A nő minden nap négyszer lemosdatta, megetette, megitatta. Az 1 év alatt egyetlen felfekvés sem alakult ki a testén. A nő csodálatos odaadással, szeretettel, figyelemmel gondozta, és még a legvégén is gyönyörűnek látta a férfit.
Olyan nagy volt a szerelem közöttük, hogy a férfi nem akart elmenni, nem akarta itt hagyni a nőt. Egyszer, mikor épp visszatért a figyelme a fizikai világba, és a nő ott állt az ágya mellett, megszólalt: „Én annyira szeretlek Téged, hogy arra nincsenek is szavak.” És csak szorította a kezét…

Most elmesélem neked ennek a nem mindennapi szerelemnek a történetét. Ha elolvasod, érezni, tudni fogod, hogy sosem késő, és nem szabad félni, feladni, bármi is történik épp…

Egy munkahelyen dolgoztak. A nő 22 éves volt, a férfi 39, mikor megismerkedtek. Mindketten házasok voltak, a férfinak gyermeke is volt. Egy lépcsőfordulóban futottak össze, s ahogy egymásra néztek, megtörtént az áramütés. Ettől kezdve folyton egymást figyelték, majd a férfi egy gyűlés után odalépett a nőhöz, és azt mondta neki: „A hátsó kijáratnál várom.” Leültek a Duna partján, és kiöntötték egymásnak a szívüket. A férfi elmondta, hogy még soha nem érzett ilyet, de ennek ellenére nem lehet közöttük semmi, mert kollégák, s mert családja van. Teltek az évek, közben a nőnek gyermeke is született a férjétől. Majd a nő egy új vállaltnál kezdett el dolgozni, ahol az első munkanapján felhívta őt a férfi, hogy találkozni akar vele. A nő addigra már elvált. Együtt hazamentek a nőhöz. Míg a nő gyermeke játszott, addig ők egyfolytában beszélgettek, nagyon örültek egymásnak. Beesteledett. A nő lefektette a gyerekét aludni, s elindult a konyhába kávét főzni. A férfi utána lépett, megfogta a könyökét, és azt mondta: „Te itt most nem fogsz kávét főzni.” És akkor egymáséi lettek. Úgy igazán. Annyira, hogy a férfi aznap nem is tudta otthagyni a nőt, vele töltötte az egész éjszakát.

Olyan 10 év következett, amelyben a férfi, és a nő titokban élték meg a szerelmüket. A férfi a gyermeke miatt nem lépett… A nő tiszteletben tartotta a férfi döntését, soha, egyetlen szóval sem kérte a férfit, hogy hagyja ott a családját. Bár a férfi nagyon szerette a nőt, de folyton mondta neki, hogy keressen magának férjet. Azonban ez egy szerelmes nőnek nem olyan könnyű feladat...  10 év után a nő gyermeke már nagyon vágyott egy apára, s ezen körülmény hatására végül, amikor a gyermeke elkezdett egy új férfihoz kötődni, szakított a férfival. Hatalmas fájdalommal, kétségbeeséssel, de meghozta ezt a döntést, és idővel újra férjhez ment, az új férfihoz.

Eltelt újabb 21 év, amikor is az élet annyira elsodorta őket egymástól, hogy semmit nem tudtak a másikról. A nő minden nap gondolt a férfira, „vele” ébredt, és „vele” aludt el. Nem volt boldog. Majd mikor meghalt a férje, másnap felhívta a férfit: "Meghalt a férjem.” Mire a férfi: „Meghalt a feleségem.” A nő felült az első buszra, és 21 év elteltével újra találkoztak.  A nő ekkor 55 éves volt, a férfi 72 éves... Mikor meglátták egymást, pont ugyanazt a szerelemet érezték. Ott folytatták, ahol abbahagyták. Gyönyörű 15 évet töltöttek együtt. Gyógyultak. Szó szerint értsd. A férfinak elmúlt a gyomorfekélye, és a szívbetegsége, a nőnek pedig egy jóindulatú agydaganata szívódott fel nyom nélkül. De gyógyultak lelkileg is. Már egy ideje együtt voltak, amikor a nő elmesélte, hogy milyen nehéz volt neki az a 10 év titokban, hogy nem volt egy igazi ünnepe, egy igazi hétvégéje, mert folyton a férfira várt. Együtt sírtak. A férfiban még jó ideig ott volt az önvád, hogy miért nem lépett anno. Hogy milyen más életet élhetett volna, ha ezt a nőt választja...

A férfi mindent megadott ebben a 15 évben a nőnek. Mindent, amit az előző 30 évben nem tudott. A férfi valóra váltotta a nő legfőbb álmát is, s elvette feleségül. A férfi 76 éves volt, a nő 59, amikor összeházasodtak... A világ legboldogabb emberéve tette a nőt, és a férfi is azzá vált.
Minden szándékuk egymás felé irányult.  A szívüket, a szerelmüket, a megbecsülésüket adták egymásnak minden pillanatban. Élvezték az életet, a szó legmélyebb értelmében Éltek. Megbecsülték egymást, azt, amijük van, azt az életet, amit élhettek. Minden nap tudatában voltak annak, hogy mekkora kincs a másik, és mekkora kincs az élet együtt. A férfi sokszor, mikor lement a közértbe, vett a nőnek egy szál bordó rózsát. És mikor a nő megkérdezte, hogy ezt miért kapta, akkor a válasz mindig az volt, hogy „mert szeretlek.”. Hát, így éltek ők. Ragyogtak. Úgy, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Hiába teltek az évek, nem kopott meg a szerelmük, egyszerűen fényesek voltak együtt.

A nő 20 szál bordó rózsát vitt a temetésre… és egy Radnóti verssel emlékezett a férfira. Közös életük során a férfi sokszor kérte a nőt, hogy mondja el neki ezt a verset...Most elmondatta, immáron utoljára...

"Mikor láthatlak újra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél újra."

Együtt akartak meghalni is, ahogy együtt akartak mindig élni is…

Nem tudom, hogy megadatik-e nekem egy ekkora szerelem az életben, de végtelenül hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam ezt a szépséget általuk...

Szóval, ha a következő reménytelennek tűnő helyzetben azt gondolod, hogy neked már mindegy, hogy te már örökre benne maradsz a rosszban, hogy nincs kiút, hogy már túl öreg, fáradt, vagy bármilyen is vagy ahhoz, hogy rád találjon a szerelem, vagy történjen valami jó veled, akkor csak gondolj erre a történetre. Erre az igaz történetre!! Csak nézd meg benne újra a számokat...

Az Élet minden pillanatban Él, rendkívüli, és értékes. ÉLJ VELE! <3

Szeretettel,
Zalamek Anikó, ImAni


A térrendezés olyan, mint bármely más önismereti út, amelyet éppúgy önmagad fejlődéséért teszel, mintha elkezdenél valamilyen terápiás munkát. Vegyük például azt, hogy fáj a derekad, és elmész egy gerinctrénerhez, vagy mondjuk egy jógaórára. A gerinctréner, vagy a jógaoktató megmutatja neked a gyakorlatokat, a helyes testtartást, a helyes légzést, ami a tested működési törvényeihez igazodik, szolgálja, és gyógyítja azt. Ha rendszeresen jársz órákra, sőt még netalántán a mindennapjaidba is becsempészed a gyakorlatokat, akkor egy idő után elmúlik a derékfájásod, s jobban fogod érezni magad. Mi is történik? Elkezdesz a tested törvényeivel összhangban működni, amelynek következtében elmozdulsz a gyógyulás irányába. Vagyis változol. 

Nos, nemcsak a testünkre vonatkozóan vannak olyan törvények, amelyek segítenek minket, hanem az egész Földre is hatnak olyan törvények, amelyek a harmóniát hivatottak szolgálni. Ezek a törvények univerzálisak, így az egész bolygón, helytől, időtől, és kultúrától függetlenül hatnak ránk.  Ha tudunk ezekkel a törvényekkel együttműködni, akkor "elmúlik a derékfájásunk”, vagyis könnyebbé válhat az életünk minden szempontból.

Az életben minden önmagunk kivetülése. Sokszor nem vagyunk ezzel tisztában, hisz ezen dolgok legnagyobb része a tudattalanunkból indul ki. De mégis minden, amihez elkezdünk vonzódni, az rólunk szól. Legyen szó párkapcsolatról, munkáról, bármilyen élethelyzetről. Így az, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező otthont, irodát választunk, mi az, ami megtetszik nekünk, az rengeteget mesél a bennünk lévő tudattalan működésekről. 
Amikor ránézek egy alaprajzra, abból tisztán leolvasható, hogy mi az, ami rendben van, és mi az, amivel el van akadva az egyén. Olyan, mint egy térkép. Mutatja, hogy merre lehet menni, merre nem, hol vannak „hegyek”, s hol „völgyek”. Azonban ha már látjuk, hogy mi a gátolt rész(ünk), akkor lehetőségünk van tudatosan korrigálni is azt, jelen esetben a terünket, az otthonunkat. Gondolj bele, ha csak annyit teszel, hogy a bútorokat úgy helyezed el, hogy ennek az energiaáramlásnak, ennek a harmóniának utat engedsz, akkor már tettél önmagadért, azért, hogy a szépség és a harmónia minden szinten meg tudjon nyilvánulni az életedben. Amikor megmozdítasz például egy bútort, vagy a megfelelő színt kezded el használni az adott területen, ez az a fázis, amikor elkezdesz a gerinctréner, vagy a jógaoktató javaslatára helyes testtartással mozogni. Beleállsz ezen univerzális  törvények harmóniájába, amely által tisztul, és kerekedik az életed. És ez jó. :)

Sokszor tapasztaljuk egy jógaórán, vagy például egy nyújtás órán, hogy bizonyos mozdulatok nem mennek olyan könnyen, míg mások igen. Ezek a tünetek lelki, szellemi működéseinkkel analógak. Ez ugyanígy van a térrendezés terén is. Ha például valaki a női energiában van elakadásban, akkor a korrigálás folyamán, az otthona északi részével biztos, hogy nehezebben fog haladni. (Északhoz tartozik a női energia.) Tehát valami miatt nehezen találja meg az odaillő színű szőnyeget az adott részre, vagy az igazán jó képet, stb. És miközben keresi, kutatja a megfelelő berendezési tárgyat, vagy kiegészítőt a lakásába, úgy párhuzamosan már áll is bele az univerzális  törvények harmóniájába, tehát már dolgozik is magán. Vagyis a tudatos lakberendezés, térrendezés is egy terápiás folyamat, amely sokszor bizony jól megdolgoztatja az embert… :)

Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a térrendezés önmagában nem oldja meg a problémáidat, a feladataidat. (Mint ahogy egy terápia sem.) De elindít benned egy olyan folyamatot, egy olyan hullámot, amelyet meglovagolva olyan lehetőségeket vonzol be, amelyek továbblendítenek az utadon, s mindezt egy könnyített formában. A térrendezés segítségével a feladatodat sokkal kevesebb szenvedés útján tudod tanulni.

Sokféle térrendezési irányzat létezik ma már a világban, melyek által tudatosabbá tehetjük a terünket, s ezáltal az életünket, ám engem a Vaszati nyűgözött le a legjobban. Szeretem, ahogy találkozik benne a matematika, a térrendezés, és az önismeret témája. S nem mellesleg 5000 éves. :)
Vaszati szaktanácsadóként elképesztően élvezem felfedezni az ember működése, és az otthona közötti analógiát, és olyan szép látni, ahogy a térrendezésen keresztül is el tud indulni az ember önmaga felé. Szép, hogy minden értünk van, még a terünk is! <3

Ha bővebben érdekel ez a téma, akkor az alábbi linken még tovább tájékozódhatsz: http://www.imani.hu/p/imani-terrendezes-es-lakaskultura.html

Szeretettel,
Zalamek Anikó, ImAni












Közel Hozzád

Írtam egy mesét a párkapcsolatról (http://www.imani.hu/2017/11/mese-parkapcsolatrol.html), amely nagyon sok embert megszólított. Ez a mese arról szól, hogy az egyén a saját fejlődésén keresztül hogyan kerülhet közelebb egy jó párkapcsolat megteremtéséhez, megéléséhez, milyen fázisokon megy keresztül ilyenkor az ember.

Figyelj! Annyi, de annyi rossz van a világban. Akarod, hogy jobb legyen? Tudod, hogy hogyan lesz jobb? Ha TE ’jobbá’ válsz! Nem a társad, nem a főnök, nem a szomszéd, hanem TE! Tudod hogyan lesz jó párkapcsolatod, vagy egyáltalán hogyan lesz párkapcsolatod? Ha TE teszel önmagadért, ha TE boldogabbá, szabadabbá válsz! Szabadabbá a mintáidtól, a blokkjaidtól, azoktól az elképzelésektől, hogy a másiknak miben kéne másmilyennek lennie. Hagyd békén a másikat! Kezdj el tenni magadért még ma!

Tudom elcsépelt, de nincs más út, csak az, ami Rajtad keresztül vezet! Ne kint keresgélj, hanem magadban! Mindegy melyik életterületeddel van gond, ne várd meg, míg az a bizonyos szög nagyon szúrni kezd. Rengeteg szenvedéstől megkímélheted magad! Indulj el! Most!

Ez a program a párkapcsolat témáját célozza meg. Hogy mit fogunk csinálni? Először is el fogom Neked mondani a legegyszerűbb technikát arra, hogy hogyan használd fel a jelenlegi (esetlegesen negatív) élethelyzetedet, érzéseidet úgy, hogy közben nem veszítesz energiát. Sőt! Minden gyakorlat, meditáció, ThetaHealing gyakorlat, előadás arról fog szólni, hogy önmagadat, a jelenedet a legteljesebb módon megtapasztalhasd. Gyógyulni fog a benned élő nő, és férfi is. Fel fogsz szabadulni! S ha laza vagy, és természetes, és még netalántán boldog is, minden megy, mint a karikacsapás! :) Még a párkapcsolat is! :)

Maximális létszám 20 fő. A nap végén az egyik résztvevő egy egyéni ThetaHealing kezelést kap ajándékba, melynek értéke 15 000 Ft, és amely természetesen egy későbbi időpontban valósul majd meg.

Szeretettel várlak!

Magamról: Segítő hivatáson keresztül (Theta Healing, Kineziológia) adom tovább tapasztalataimat, 2011 óta tartok csoportos foglalkozásokat is.

Időpont: 2017. december 3. vasárnap, 10-17 óráig

Helyszín: MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.) – Boróka terem

Hozzájárulási díj: 15 000 Ft/fő (Párok esetén: 26 000 Ft/pár) A bevétel 5%-a az Emil Molt Alapítványt (1048 Budapest, Lakkozó u. 1-5.) támogatja, mert adni így is jó! :) Ez az Alapítvány a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium fenntartója. Számomra nagyon megható látni, hogy milyen elképesztő tudással, és odaadással tesznek azért, hogy a következő generáció már minden szempontból egy jobb világot tudjon teremteni.

Érdeklődni és jelentkezni: aniko.zalamek@gmail.com, 06-20-466-1852

Jelentkezni 10.000 Ft előleg befizetésével lehet. Számlaszám: 16200106-11611381, Magnet Bank, Zalamek Anikó. Közlemény rovatba írd be: Közel Hozzád

Hozz magaddal: kényelmes ruhát, könnyű ételt, 1 db mécsest, papírt, tollat, kendőt a szemedre.

Szeretettel várlak! :)
Zalamek Anikó – ImAni


Első fázis: Nem érzem magam szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak, de Te láss engem szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak. Bizonygasd ezt nekem minden nap, de úgysem fogom elhinni. Bár magam sem tudom, hogy igazán mi tesz boldoggá, de Te mindenképp tegyél boldoggá. Találd ki, hogy hogyan.
Második fázis#1: Nem érzem magam szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak, de Te láss engem szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak. Bizonygasd ezt nekem minden nap, de úgysem fogom elhinni. Ha nem teszed, akkor egész egyszerűen, és szó nélkül elhagylak. Elmenekülök.
Második fázis#2: Nem érzem magam szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak, de Te láss engem szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak. Bizonygasd ezt nekem minden nap, de úgysem fogom elhinni. Mindegy hogy megteszed vagy sem, én akkor is szenvedni fogok, én leszek a te "szeretetetlenséged" áldozata. Ezt csinálom jó sokáig, mígnem a sok szenvedéstől elfárasztalak téged is, magamat is, elhagylak, vagy elhagysz.
Második fázis#3: Nem érzem magam szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak, de Te láss engem szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak. Bizonygasd ezt nekem minden nap, de úgysem fogom elhinni. Ha nem teszed, akkor hisztikkel, manipulációval, kontrollal, harccal kikényszerítem tőled, hogy folyton figyelj rám. Ezt csinálom jó sokáig, mígnem a sok szenvedéstől elfárasztalak téged is, magamat is, elhagylak, vagy elhagysz.
Harmadik fázis: Elfáradtam. Rádöbbenek, hogy mindig olyan párom van, akivel nem "passzolok", aki nem szeret engem elég jól. A történelem folyton ismétli önmagát... Rájövök, hogy a történeteimben én vagyok az egyetlen állandó...
Negyedik fázis: Elkezdek magamra jobban figyelni. Fájdalmaimon, figyelmemen keresztül rájövök, hogy mi, mikor és hogyan törött el bennem, milyen minták szerint élek, s viszonyulok magamhoz, és a világhoz. Elkezdem felülírni ezeket a mintákat. Már nem veszekszem veled annyit, értem, érzem, hogy miért pont te vagy mellettem. Még a nehéz helyzetekben is megélem, hogy rend van. Hisz a létezéseddel kristálytisztán mutatod, hogy hogyan vagyok én...
Ötödik fázis: Az önmagamra való figyelés közben elkezdem elfogadni, megszeretni önmagam. Még a mintáimat is. A "hibáimat" is...
Hatodik fázis: Szépnek, fontosnak, értékesnek, elég jónak érzem magam. Már tudom mit jelent a boldogság nekem. Meg tudom magamnak adni, nem várom el Tőled, hogy Te add meg nekem. S mégis megadod... Pont úgy, ahogy az nekem a legjobb... Szeretve vagyok... Szeretlek...

ImAni

Te vajon melyik fázisban vagy most? Ha szeretnél tenni önmagadért, és/vagy a párkapcsolatodért, vagy azért, hogy jobb legyen, vagy azért, hogy legyen, akkor szeretettel ajánlom a Közel Hozzád - Párkapcsolati tréninget, mely december 3.-án, a MagNet Közösségi Házban kerül megrendezésre, s melyről az alábbi linken tudhatsz meg többet:
http://www.imani.hu/2017/11/kozel-hozzad.html

Szeretettel várlak! :)





Mese a spiritualitásról
Első fázis: Nem vagyok boldog. Segítségre van szükségem. Gyorsan elmegyek egy tanfolyamra, terápiára, elolvasok egy könyvet, hogy boldogabb legyek. Várom, hogy minden 'rossz' egyből megváltozzon az életemben.
Második fázis: Nem vagyok boldog. Segítségre van szükségem. Gyorsan elmegyek egy újabb tanfolyamra, terápiára, elolvasok még pár könyvet, hogy boldogabb legyek. Várom, hogy minden 'rossz' egyből megváltozzon az életemben.
Harmadik fázis: Nem vagyok boldog. De már tudom, hogy miért. Legalábbis azt hiszem, hogy tudom...
Negyedik fázis: Nem vagyok boldog. De cserébe viszont már nagyon okos. Magammal, s persze másokkal kapcsolatban is. Okosnak és magabiztosnak látszom. Ja, és nagyon tudatosnak. Kezdem magam többnek érezni az 'átlagembernél'.
Ötödik fázis: Nem vagyok boldog. Folyton a helyzetek miértjeire koncentrálok, keresem mindennek az okát, s folyamatosan jobb, több, okosabb, tudatosabb, boldogabb akarok lenni. Más, mint ami vagyok. Elmegyek egy ezredik tanfolyamra, terápiára is.
Hatodik fázis: Elfáradtam. Hallani sem akarok a spiritualitásról. Minden guru, tanító, mester, terapeuta, könyv elmehet az anyjába. Az élet szar, én meg egy nagy lúzer vagyok.
Hetedik fázis: Na jó, mégis folytatom. Mert még mindig nem vagyok boldog. Kevesebb tanfolyam, kevesebb terápia, de megyek tovább. Már többször megjelenik bennem a béke, a nyugalom, az elégedettség. Jön a semmiből. Van remény.
Nyolcadik fázis: Arra ébredek, hogy semmi sem az, aminek hittem. Semmi sem úgy működik, ahogy gondoltam. Minden értelmetlen. Minden üres. Minden, aminek gondoltam magam, nincs. Iszonyú fájdalom. Semmi sem érdekel. Megbolondulok. Meghalok.
Kilencedik fázis: Újjászületek. Minden új. Mindennek engedem, hogy legyen. Miért is állnék ellent annak, ami van?! Hisz már van. Minden lehet az, ami, hisz már az. Mindenki lehet az, aki, hisz már az. Még én is. Lehetek mindenféle. Megnyugtató, hogy lehetek az, aki vagyok. Sőt, mindenki lehet mindenféle. Elvárások helyett átengedek. Megengedek. Szűnnek az akarások. Fogynak a kérdések. Minden egyszerűbb lesz, könnyedebb. Mindenhol Hála. Boldogság. Van(ság).
ImAni





Egy szóval: nagyon! :) Sokat halljuk, hogy rend a lelke mindennek. Jómagam mindig is szerettem rendezkedni, szelektálni, kihozni valami jobbat, szebbet abból, ami körülvesz engem. Úgy gondoltam, hogy ebben elég profi is vagyok, mígnem jött a „konmari”. :)

Marie Kondo könyvei (Tiszta öröm, Rend a lelke mindennek) annyira beszippantottak, hogy ennek hatására még magasabb fordulatszámra kapcsoltam rendrakás ügyében. Marie Kondo azt javasolja, hogy olyan dolgokkal vedd körül magad, ami örömöt okoz, és használod is. Amire nincs szükséged, azt ne tartogasd, ne tárold. Az nemcsak a terednek, hanem neked is teher. Ami pedig megmaradt, azt egy különleges hajtogatási, rendezési módszerrel, állítva tedd vissza. Így kevesebb helyet foglal, s ami a legfontosabb, hogy teljesen átláthatóvá válik mindened.

Nekikezdtem. Először szelektáltam. Összes ruha ki a szekrényből, egy kupacba a földre, a sosem végzek érzésével. A szelektálásban egyébként az a jó, hogy miközben helyet csinálsz az újnak, közben valahogy lelkileg is megkönnyebbülsz.
A megmaradtak az új rendszer szerint mentek vissza a polcokra, a szekrénybe, s láss csodát, azóta sem alakult ki káosz sehol sem. Olyan ruhakombinációkat kezdtem ezután hordani, amit még soha, pedig az összes ruhám ezelőtt is ott csücsült a szekrényemben. Képzeld el azt az örömöt, hogy ott állsz a szekrény előtt, s minden ruhádat látod! :)) Bár ezt lehet csak egy nő tudja igazán átérezni. :)

Folytattam. A fenti metódust megcsináltam a hivatalos papírokkal, a fürdőszoba, a konyha felszereléseivel, a könyvekkel, mindennel. Erőt próbáló volt, de 1 hónap alatt végeztem. Miközben csináltam az új rendet, azt vettem  észre, hogy ez a hozzáállás kezd beszivárogni életem minden más területére is. Egyre élesebben és gyorsabban kezdtem meglátni, hogy mi az, ami jó nekem, és mi nem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy minden, s mindenki a helyén legyen. Akkortájt több embertől elbúcsúztam, s a még eddig feloldatlannak érzett dolgaimat, kapcsolataimat is elkezdtem rendbe tenni, halogatás nélkül. Kimondtam, megtettem dolgokat, amelyek lehet korábban fel sem tűntek, hogy meg kellene tennem. Határozottabb lettem. Pedig csak a ruháimat pakoltam egyik helyről a másikra. :) És azáltal, hogy könnyű, átlátható rendszert teremtettem a teremben, én magam is könnyebben, egyszerűbben kezdtem megoldani a helyzeteket az életemben. Minden egyszerűbb lett. Átláthatóbb. Cselekvőbb lettem.

Marie Kondo írja a könyvében, hogy a rendetlen emberek igazából azért rendetlenek, mert tudattalanul is kerülik az önmagukkal való szembenézést. Hisz a rendetlenség, a maga sok ingerével mindig kifelé vonja a figyelmüket, így nem kell magukkal foglalkozni. Nagyon igaznak érzem ezt a megállapítást. Figyeld csak meg magadat, ha belépsz egy rendezett térbe, hogy az milyen neked, s milyen amikor a kupleráj közepén létezel. Hatalmas különbség van. Még nekem is, aki mindig is szerette a rendet, még nekem is nagy váltás volt ez a szintű rendezettség, amit a "konmarizás" hozott.

És ezt a folyamatot még megspékelte az, hogy elkezdtem megismerni, megtanulni az indiai térrendezés, a Vaszati alapelveit, ami rengeteg plusszt adott ahhoz, hogy a létrejövő rendet hogy rakjam egy még nagyobb szépségbe, hogy hogyan tároljam úgy a dolgaimat, hogy azok az univerzális energiákkal leginkább harmóniában legyenek. Hisz, ahogy berendezzük a teret magunk körül, amilyen lakást, színeket, tárgyakat választunk, az is éppúgy mesél rólunk, a tudattalanunkban megbúvó hiedelmeinkről, mint például a kapcsolati választásaink. Minden a mi kivetülésünk. Ami bent, az kint, és fordítva. Oda-vissza hatnak. De erről majd legközelebb, ez megér egy külön misét! :)

Szóval ne feledd: bármihez is nyúlsz, bármit is csinálsz, mindig ott van a lehetőség arra, hogy jobban megismerd önmagad, ha közben figyelsz kicsit. Minden formál Téged. Még a rendrakás, a „konmarizás” is. Ne (csak) elméleteket tanulj, ne a fejedben élj, hanem éld az életet cselekedve. Figyeld meg, hogy mi lelkesít, mi vonz, hogy mi az, ami valóban jó neked, és menj, csináld!

És tudd, hogy bárhonnan is indulsz, mindig ugyanoda jutsz: a szeretethez. Hisz a Rend (is) Szer, a Szer pedig Etet (szeretet), tehát a Rend egy olyan Szer, ami Etet téged... Vagyis a Rend Szeretet.

Szeretnünk kell nagyon! Akkor is ha nehéz, sőt, akkor még jobban! :)

Zalamek Anikó




Tegnap egy budapesti waldorf gimnázium szólóestjén vehettem részt, ahol az iskola 11. osztályosai egyenként megmutatták, hogy hogyan képesek túllépni a saját határaikat… Ami egyszerre volt felemelő, szeretettel teli, életörömtől dagadó, bátor, maga a csoda.

A kamaszok életében a 17. év egy fordulópont. Önmagukon kívül, elkezdenek másokkal is foglalkozni, megjelenik az empátia, együttérzés, az elfogadás képessége. Keresik a saját útjukat, a lehetőségeiket. Próbatételekről, új környezetekben való helytállásról is szól ez az időszak. Ezen folyamatok megtámogatására rendezik meg minden évben, pont ebben az életkorban a szólóestet, melynek keretében, nagy közönség előtt, élő zenekarral mutatja be mindenki ének- és előadói felkészültségét. Így aztán tényleg próbára tehetik önmagukat, egymást, kipróbálhatják, hogy ebben az új közegben hogyan tudják felvállalni önmagukat, hogyan tudnak együtt működni, egymásra figyelni, egymást támogatni. 

És bár a waldorf iskolákban célzottan művészeti nevelés folyik (hogy a rejtett képességek meg tudjanak nyilvánulni, hogy az önkifejezés képessége minél sokszínűbben ki tudjon bontakozni), de gondolhatod, hogy egy osztályból elég kevesen vannak, akiknek igazán jó hangjuk van, s valóban tudnak énekelni. S ennek ellenére (hosszú felkészülés után) kiállnak egyesével, s vállalják azt, amit tudnak. Mennyi, de mennyi félelmet kell ehhez legyőzni... Odaállni egy szál mikrofonnal több száz ember elé. 

Figyeltem őket, és az osztálytársakat is. Elképesztő volt látni, érezni, hogy még ha fél is, de csinálja, legyőzi a dalt, legyőzi magát, s bárhogy is indul, de végül eljut oda, hogy élvezi az előadását, a közönséget, önmagát, a létezését. Még akkor is, ha fals, ha hamis, ha „nem elég jó”. És közben az osztálytársak a színpad előtt közvetlenül, egy emberként tapsolnak, rázzák a fejüket, vagy épp táncra perdülnek. Szinte meg lehetett fogni, ahogy együtt lélegeztek az épp színpadon lévő előadóval. Volt ott egység, jelenlét, figyelem, szeretet. 

Az este egyik csúcspontja számomra az volt, mikor kiállt egy visszafogott, szerény megjelenésű lány a színpadra, és elénekelte Bryan Adams: Evrything I do, I do it for you dalát, tökéletes tisztasággal. A levegő is megállt, olyan szépen énekelt. Mellettem egy apuka ült, aki elkezdte videózni már az elejétől kezdve őt. (Ekkor derült ki számomra is, hogy ő az apukája a lánynak.) És ahogy egyre jobban ment bele ez a lány a dalba, egyszercsak elkezdtek potyogni az apuka könnyei. Még a telefon is remegett a kezében. Éreztem, hogy mennyire szereti a lányát, hogy milyen büszke rá. S gondolj bele: a nézőtéren hány ilyen szülő ült, aki épp a gyerekét ezzel az elsöprő nagy energiával hallgatta végig. El tudod képzelni, hogy milyen boldogság, és szeretet volt ott abban a 3 órában, abban az iskolában? Leírhatatlan! Pedig nem is meditáltunk! :D Írom ezt azért is, mert sokszor hisszük azt, hogy a sok tanfolyam, az egyre több tudás vihet minket közelebb ezekhez az állapotokhoz, és közben pedig elfelejtünk élni! Vagy sokszor gondoljuk úgy, hogy még „nem vagyok elég jó”, „még tanulnom kell”. Nem! Ha mered vállalni azt, aki vagy, azt, amit tudsz, minden gyengeségeddel együtt, akkor abból mindig csoda születik! És ehhez nem kell folytonosan terápiára járni, meditálni, tanfolyamokat végezni! Elég egy szólóest is hozzá! <3

Az este folyamán többször is eszembe jutott az az élményem, amikor elvégeztem még sok évvel ezelőtt a jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Pálcikaember szintjéről 3 nap alatt eljutottam odáig, hogy portét rajzoltam, úgy, mint az utcai rajzolók. Persze az értő szem biztos kiszúrná a hiányosságokat, de ennek ellenére megtapasztalni azt, hogy erre is képes vagyok, vagyis nincs lehetetlen, az egészen fantasztikus érzés volt! És itt pont ezen mentek keresztül ezek a fiatalok is. Hatalmas félelemleszámolás, hatalmas önmeghaladás, hatalmas bátorság! S mindezt egy szeretettel, elfogadással teli térben tehették meg. Milyen szerencsések, hogy ilyen fiatalon, ily módon gyakorolhatják, megtanulhatják azt, hogy milyen nagy erő szabadul fel akkor, amikor a félelmeket legyőzzük. Hogy igenis megéri szembe menni a félelmekkel, mert gazdagabbá válunk ezáltal. Még akkor is, ha közben fáj, vagy kellemetlen. Sorsdöntő tapasztalások ezek, mert később mikor ezek a fiatalok kilépnek a világba, olyan erővel vannak felvértezve, ami nem tűri meg a kompromisszumokat. Hisz a kompromisszumok legtöbbször a félelmek hatására születnek. 

De mindezt Te is megtanulhatod, akár felnőttként is. Sosincs késő. Itt, az életedben, a hétköznapokban. Minden tanfolyam, képzés nélkül is. Sőt, még éneklés nélkül is! :) Egyszerűen úgy, hogy kipróbálsz olyan dolgokat, amelyek számodra idegenek, vagy amelyek félelemmel töltenek el. S itt nem főként ejtőernyőzésre és társaira gondolok (bár ez is lehet egy lehetőség a fentiek megélésére), hanem például őszintén elmondod azt, amit érzel, amit gondolsz. Megcselekszel adott dolgokat, még akkor is, ha ezáltal veszteségek érhetnek. Nem mész bele emberi játszmákba csakhogy szeressenek, és elfogadjanak téged. Nem maradsz benne olyan élethelyzetekben, amelyek rosszak neked, pusztán azért, mert nem látod a jövőt, hogy mi lesz később, vagy mert félsz attól, hogy egyedül maradsz. Szokták mondani, hogy aki mer, az nyer, és ez így van. Még akkor is, ha elfáradsz közben, akkor is érdemes tovább menni ezen az úton, mert a sok leszámolt félelem által, minden alkalommal szabadabbá válsz! S minél szabadabb vagy, annál több mindent megélhetsz, megvalósíthatsz az életedben, s annál boldogabbá válhatsz! Indulj! :)


Ui.: Köszönöm a csodálatos élményt a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium 11. osztályos tanulóinak! Hála! Íme egy kis ízelítő a záró előadásból, ahol mindannyian egyszerre léptek fel:








Üzemeltető: Blogger.